Magyar ezüstérem a debreceni 3×3 első napján

2018. augusztus 29-én kezdetét vette Debrecen főterén a 3×3-as programsorozat, amely egészen vasárnapig tart. Az első napon női nemzetközi felkészülési torna volt, amely a résztvevő csapatok felkészülését szolgálta a két hét múlva rendezendő 3×3 Európa-bajnokságra.

Megtalálta ötödik légiósát a DEAC

Mai napon jelent meg a DEAC kosárlabda csapatának hivatalos honlapján, hogy megtalálta ötödik légiósát Henry Dugat személyében a 2018/2019-es szezonra. A tapasztalt hátvéd nem ismeretlen a magyarországi kosárlabda szurkolók számára, ugyanis a 2014/2015-ös szezonban az Atomerőmű SE csapatát erősített, ahol a csapat vezéreként a bronzéremig meneteltek.

Nyílt edzési lehetőség a Ziccer Tigrisek Kosársuliban

A Debreceni Kosárlabda Akadémia 6 – 11 éves fiúk és lányok részére toborzó nyílt edzéseket tart az iskolakezdés előtt. A nyílt edzések augusztus utolsó hetében 27. és 30.között 16 – 18 óráig lesznek a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium Tornacsarnokában. Bővebben a nyílt edzésekről a Debreceni Kosárlabda Akadémián olvashatnak az érdeklődők.

Visszavonul az aktív játéktól Molnár András

Befejezi aktív pályafutását Molnár András, a DEAC NBI A csoportos csapat csapatkapitánya – adta hírül a klub hivatalos honlapja a deacbasket.hu. Molnár András pályafutása során magyar bajnoki címet szerzett a Szolnoki Olaj KK csapatával, valamint 65 alkalommal pályára a lépett a címeres mezben is. -Nem volt könnyű, zökkenőmentes két év. Az első évben mindenki azt …