DEAC NBI/B-s csapata is elkezdte a felkészülést

Megkezdte a felkészülést a DEAC NBI/B-ben induló U23-as csapata is a 2017/2018-as szezonre. Az edzéseket jelenleg Kádár Tamás másodedző irányítja, mivel Kovács Adrián az első csapat tréningjeit vezényli.




A másodosztály alsóházában induló DEAC U23 gyakorlatilag az A-csoportos együttes fiókcsapata lesz. A felnőtteknél kevesebbet játszók, az U20-as és junior csapatban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok kapnak majd hétről hétre lehetőséget az NB1/B-ben. –Az U20-as és az NB1/B-ben induló csapatunk játékoskerete gyakorlatilag megegyezik, ezért az edzéseik is egyben lesznek. A nagycsapatnál kevesebb játéklehetőséget kapó fiatalok itt játékban maradhatnak, ugyanakkor az utánpótláscsapatokban jól teljesítők már bizonyíthatnak egy felnőtt bajnokságban. Nem lesz egyszerű feladat egy egységes csapatot összehozni, viszont ez nagyszerű lehetőség lesz mindenki számára a továbbfejlődésre. A legfontosabb, hogy töretlen maradjon a fiatalok fejlődése, és alkalomadtán készen álljanak az A-csoportos bemutatkozásra. –mondta Kádár Tamás a második csapatról.

A cikk teljes terjedelemben a Debreceni Kosárlabda Akadémia honlapján olvasható

dav
Kádár Tamás munka közben Forrás: debka.hu




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.