Bognár hamarosan felépül

A Jászberény ellen aratott győzelem során Berényi Sándor vezetőedző már számíthatott a betegségéből meggyógyuló Molnár Andrásra, és a sérüléséből visszatérő Farkas Attilára is. A Göcsej Kupán bokasérülést szenvedő Bognár Kristóf azonban még a rehabilitációját végzi, visszatérésére minimum 2-3 hetet még várni kell.

rsz_bognár_kristóf– Már a múlthéten elkezdtem a rehabilitációt Takács Dani segítségével, folyamatosan haladunk előre, vasárnap már a mankót is letehettem. Az orvosok azt mondták, hogy a sérülésemtől számított 5-6. hétre végezhetek teljes értékű munkát, ennek nagyjából a felénél tartunk most. Nem voltam sose sérülékeny típus, utánpótlásban is elkerültek a komolyabb sérülések, az elmúlt egy évem viszont nagyon nem alakult jól ebből a szempontból, előbb egy kéztörés, most meg egy bokaszalag szakadás. Ez nagyon idegesítő dolog, de nem szabad ezen keseregni, menni kell tovább, mindent megteszek annak érdekében, hogy újra játszhassak. –mondta sérüléséről Bognár.

A teljes interjú megtekinthető a Debreceni Kosárlabda Akadémia honlapján.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*